Tanulás közben néha elkalandozik az ember, még ha nem is akar.. És mi máson gondolkozna az ember lánya? A múlt eseményein, a jövő történésein és persze arra is gondol, amit jelenleg él át.
Na, tessék:
Múlt: Visszaemlékeztem a régi dolgaimra, arra, hogy hogyan éltem akkor, mit, hogyan és miért csináltam. Anyával való veszekedések rányomták a bélyeget az életemre. Veszekedtünk, vitatkoztunk. Sokat. Nagyon sokat. Nem szerettem hazajönni, valósággal rettegtem, legyen szó a középiskolai évekről vagy akár az elmúlt egy, egy és fél évemről. Mindenben talált valami kivetnivalót, sohasem felelt meg neki semmi és senki. Nem voltak szimpatikusak a barátaim, az esetleges fiúbarátok pedig végképp nem. Mindenkit és mindent elítélt, még akkor is, ha egyáltalán nem ismerte. Borzasztó volt, és így belegondolva is az. Nem tetszett Neki, ha Veszprémben vagyok, nem tetszett Neki, ha itthon voltam. Szerinte teljesen Veszprém mániás lettem. Mindig csak Veszprémről beszéltem és a Többiekről, akiket ott megismertem. Rossz volt, hogy nem örült annak, hogy Én jól érzem magam és, hogy barátokra leltem, nem is akármilyenekre. Munkát kerestem és találtam is, a magam útját jártam és járom jelenleg is. Aztán idővel megutáltatta Velem ezt az egészet. Elvette a lelkesedésemet, elvette az életemet. Csökkent a motiváció, mivel senki sem dicsért meg , bíztatásra nem is számíthattam. Mást nem kaptam, csak összehasonlítgatást más emberek lányaival, más egyetemek, más szakon tanuló ismerőseivel. Nekik van ösztöndíjuk,Nekem nincs, Én hülye vagyok,mindenki más okos. Ez van. Ők majd viszik valamire, Én meg majd lesegethetek a biomérnöki diplomámmal. Majd kiderül.
Jelen: Boldog vagyok. Bár előttem a szűrő,és életem legnehezebb vizsgaidőszaka, de nem adom fel. Megcsinálom, megmutatom, senki és semmi nem érdekel. Nekem helyem van itt,és Én igenis biomérnök leszek. Ennyit az egyetemről. Azonban a barátaim kicsit aggasztanak. Amióta Veszprémbe kerültem alig találkozom Velük és alig tudok Róluk valamit. Hiányoznak, hiányoztok. Annyira jó volt Velük a gimiben. Voltak veszekedések, féltékenykedések, de azért nagyon jól megvoltunk. Sokat nevettünk és életre szóló élményeket szereztünk. Legyen szó osztálykirándulásokról, meglepetés bulikról, vagy csak spontán csavargásokról. Jelenleg azonban senki sem ér rá, sok a dolguk, amit meg is értek, de akkor is. Na, mindegy, majd csak megoldjuk valahogy. Anyával sem annyira vészes a helyzet, bár még most is néha olyan furcsa Velem, nem tudom miért. Biztos oka van rá, csak nem akarja elmondani. Ő tudja.
Jövő: Ha nagy leszek,akkor biomérnök vagy kisfiú akarok lenni. Igazából még nem döntöttem el:P Szeretnék sok pénzt keresni, akarok családot, gyerekeket, kutyát, autót és nagy családi házat. De előbb szeretném befejezni az egyetemet és utána alapozom majd a jövőmet. Ha minden összejön és úgy alakul,akkor pár éven belül diplomát és munkát szerzek,és nagyon okos leszek.:) De ez még a jövő zenéje, ahogy szokták mondani:)
Na,de vége a mesének,az álmodozások időszaka lejárt!Vissza is térek a jelenbe és nekizuhanok az asztalomon tornyosuló könyvkupacnak. Csodálatos napot minden kedves idetévedőnek!Öröm van,és boldogság:)
Szeretlek Picinyem!!!:)
VálaszTörlés