“Az élet - néha így érzed - csaknem elviselhetetlen. Sorsforduló és korforduló pillanatában élsz, mikor minden reng és változik, a hagyományok, az erkölcsi törvények, az ismert életformák. Mintha már nem is házakban laknál, hanem az élet őserdejében, ahol állandóan zeng és dúl a vihar. S a változásban reménykedel. Bízol abban, hogy egyszer hamuvá ég a szívekben minden indulat, a pernye és a keserű füst, mely a szívekben terjeng, eloszlik. Megint napfény hull az emberi tájra. A tenger kék lesz és a fák gyümölcse illatos. A változás elhozza a békét. A változás természetesen bekövetkezik majd, ha itt lesz az ideje: az indulatok megpihennek. De egy nem változik: az emberi természet. Nincs erkölcs, érvelés, csoda, mely igazán és mélyen változtatni tudna az emberi természeten. Akik a változást hozzák és élik, megint csak emberek lesznek, tehát igazságtalanok, türelmetlenek, kegyetlenek, kapzsiak és buják. A változás, minden emberi dolgok változása, elkövetkezik, de az ember nem változik meg.” (Márai Sándor: Füves könyv - A változásról és a reménységről)
Megtörtént beszélgetés:
X:-És milyen mérnök leszel?
A:-Biomérnök.
Y:-Biomérnök?Mint a Schobert Norbi?
(A biomérnökök elsősorban biotechnológiai ismeretekkel rendelkező szakemberek, akiknek egy meglehetősen széles, multidiszciplináris tudományterületen kell otthonosan mozogniuk, tervező-, fejlesztő- és termelő tevékenységet folytatniuk és irányítaniuk a gyógyszeripar, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, a környezetvédelem a vízgazdálkodás és a finom kémiai ipar területén egyaránt.)
Óriási játékbirodalomban élt egy pici,csíkos,bajszos plüsstigris. Nagyon szép állapotban került a játékvilágba:duci volt és selymes bundájú,sehol egy szakadás vagy egy apró folt. Igazából olyan volt,amilyennek egy plüsstigrisnek lennie kell. Még plüsskölyökként érkezett meg új gazdája a Kislány szobájába. Egyes egyedül volt bezárva egy szűk dobozba. Nem tudta miért került ide,csak azt ,hogy sötét van és fél. Azonban egyszer csak kiemelte két apró mancs a dobozból. Elérkezett az idő,hogy szabad legyen és belecsöppenjen ebbe az új világba. Gazdája egy Kislány lett. Kis barátja sokat foglalkozott vele:ölelgette,puszilgatta,rengeteget játszottak és még az ágyában is aludhatott. Nagyon sok szeretetet kapott és ez nagyon jól esett neki. Boldog volt. De volt egy dolog,amit nem értett: akárhányszor a Kislány magához szorította, valami kattogó hangot hallott apró füleivel. Nem tudta mire vélni ezt a hangot… Mi kattoghat kisgazdája testében?Mi lehet az a furcsa hang?Talán beteg? Ilyenkor mindig nagyon megijedt,de gyorsan elüldözte ezeket a gondolatokat apró buksijából. Nagyon sokféle játék lakott még rajta kívül a szobában:babák, egyéb plüssök,építőkockák és még sorolhatnám. Tigrisünk sokszor elveszett volt a sok játék között…A babák átvették néhanapján a helyét. Szegény jelentéktelennek és átlagosnak érezte magát közöttük, a Műanyag Pingvin volt az egyetlen,akivel beszélgethetett. Réges-régi lakója volt ő a szobának,és ezt a kinézete is igazolta:megkopott tollazatán a festék, a szemeivel már nem is látott élesen,bal szeme már alig látszott. Nagyon bölcs volt,csak ő értette egyedül mi folyik most a játékok között. Tudta milyen az,ha a modern játékok átveszik a régiek helyét. Gondolta a plüsstigris,ha a Műanyag Pingvin elég bölcs ahhoz,hogy megértse a gyerekszoba varázsát,akkor ahhoz is elég okos lehet,hogy elmagyarázza neki mi kattoghat kisgazdája testében. - Szeretnék tőled valamit kérdezni-mondta kicsit megilletődötten a kis bolyhos-meg tudnád nekem mondani mi kattog kisgazdám, a Kislány testében?Mert akárhányszor magához ölel ,érzem ezt a furcsa érzést, és hallom a hangot. Mi lehet ez?Talán beteg? - Nahát…milyen okos kérdés egy ilyen pici kis tigristől. A Te kis gazdád egyáltalán nem beteg. Testében nem más kattog,mint a szíve. - felelte tigrisünknek bölcsen a Pingvin. - Szív?Az meg mire való?- kérdezte kíváncsian,amikor éppen a Műanyag Pingvin mellett csücsült a polcon. -A szív a kétlábúak fontos építőkockája. Az egy dobogó valami,ami életben tartja őket. Ha nem lenne szívük,akkor bizony ők is játékok lennének. Igazából csupán egy dologban különbözünk tőlük,nekünk nincsen szívünk és emiatt nem válhatunk valódivá. - Minek kell ahhoz történnie,hogy egy plüssállat valódi lehessen?- tette fel következő kérdését izgatottan a kis tigris. - Minket nem azért készítenek,hogy egyszer is valódivá váljunk. Azért raknak össze,hogy örömet okozzunk a gyermekeknek. Attól válhatsz egy kicsit is valódivá,ha nem csak játékszer leszel,hanem a szeretete tárgyát is képezed egy kisgyermeknek- magyarázta. - Akkor bizony ez nagyon fájhat..Mert a sok öleléstől és puszitól elkezdett bolyhosodni a bundám … - Ez egy fájdalmas folyamat,sosem tudhatod mikor ér véget. Ha nagyon beleéled magad,akkor bele is betegedhetsz abba,hogy valódi legyél. Ezért óva intelek attól,hogy te is valódi akarj lenni. Nézd meg velem is mi történt: lekopott rólam a festék,mindenem sajog. - mondta szomorúan a Pingvin. - Hát…- gondolkozott a kis csíkos-ha ez az ára,akkor nem is akarok valódi lenni,pedig biztos jó érzés lehet .De azt nem szeretném,hogy valamim is fájjon- és a gondolkozása átváltott siránkozásba. - Senki nem mondta,hogy kötelező valódivá válnod. Nem mi választjuk,hogy kinek és mikor váljunk azzá. Sajnos ezt nem mi döntjük el…. Nagyon elszomorodott e szavak hallatán és inkább nem felelt semmit. Tudta,hogyha ő valódivá válna az másnak talán jól esne,de ő nagyon nagy áldozatot hozna ezért. Telt-múlt az idő és a plüsstigris észre sem vette,hogy a bundája minden egyes nap elteltével kopottabb lett, a bajszocskái lekonyultak és már nem volt olyan boldog és erős,mint amikor megérkezett. Egyre fájdalmasabbá váltak az ölelések és már az ágy sem volt annyira kényelmes,mint annak idején. Műanyag Pingvinnel is egyre ritkábbá váltak a beszélgetések. Pedig neki szüksége lett volna valakire,akinek elmondhatja bánatát vagy csupán azt,hogy mennyire megváltozott minden körülötte. Titokban még mindig arra vágyott,hogy valaki számára valódivá váljon. Pár év elteltével Kislányból Nagylány lett. Felnőtt. Nem érdekelték sem a babák sem más játékszerek…A kis tigrisnek ez nagyon rosszul esett. Egyik nap nagy sürgés-forgásra lett figyelmes a szoba minden játéka.. Mindenhol óriási papírból készült dobozok voltak. Sietve futott a Műanyag Pingvinhez,hogy megkérdezze mi folyik itt. - Mi történik?El fognak vinni minket?- aggódott a plüsstigris. - Ez a legrosszabb dolog,ami egy játékkal történhet. Mostantól nem tudjuk milyen sors vár ránk. A gazdánkból felnőtt kétlábú lett. Mivel a felnőtteknek nincs szükségük játékokra,kidobnak vagy elajándékoznak minket- válaszolta a bölcs pingvin. - Elajándékoznak vagy kidobnak?? Egyik sem lehet valami jó dolog…Én azt hittem,hogy a Kislány valódivá tett és én örökre valódi leszek számára. Vagy akkor ez nem azt jelenti?- kérdezte. - Plüsstigris életed során nemcsak egy ember számára válhatsz valódivá. Még nagyon sok kisgyermeknek fogsz örömet okozni. Ez ebben a jó. Ezért szeretném most inkább azt,hogy elajándékozzanak minket. Csak nem lesznek olyan szívtelenek,hogy kidobjanak… De mondandóját be sem tudta fejezni,mert hirtelen mindegyikőjüket felkapták és egy nagy doboz alján landoltak. Fogták és elvitték őket onnan,ahol eddigi játék életüket töltötték. A dobozt egy idő után végre megmozdították és egy szoba közepére tették . A játékokkal teli dobozt egy árvaház nappalijába tették le . Ez a lehető legjobb hely,ahová játék kerülhetett. A Műanyag Pingvint azonnal kikapta egy Kisfiú a dobozból, a mi kis bolyhos tigrisünk sem maradt barát nélkül:nem más lett a gazdája,mint egy aranyos,kicsi lány. Mindenhová magával cipelte,mindennap játszott vele. Még az ágyában is aludhatott. Így ment ez sok-sok éven keresztül. Teljesen más életet élt,amióta az árvaházba megérkezett. Bár a bundája tovább kopott,a 6 bajszocskájából már csak 3 maradt,ennél boldogabban még sohasem érezte magát. Új barátja mellett többnek tartotta magát egy puszta plüssállatnál. Nem volt fáradt,csak az idő múlásával,fájni kezdtek a lábacskái ,a füleivel sem hallott olyan tisztán,mint kölyök korában. Életében nem más dolog okozott zavart,mint az,hogy valódi lett. Itt annyira szerették őt,hogy valódivá vált és ezt nem cserélte volna el semmivel sem. Kezdte úgy érezni,mintha kattogna valami a bundája alatt… Egy szívet is kapott ajándékba a valódivá válás során… Ha egy plüssállat szívet is kap, többé már nem lehet valódi egy másik kisgyermek számára. A szív az elkötelezettségét jelezte. Ha a Kislány szíve egy napon abbahagyja a kattogást és örökre elhallgat,akkor bizony Plüsstigrisünk szíve is megszűnik létezni …. Egy plüssállat ekkora árat fizet azért,hogy valódivá váljon….Akár az életét is adja érte… És az ember, Ő vajon mennyit fizet??
Egy mosolyba bújva,talán arcodra fagyhatnék...
Még lehet rá esély...
Talán megérem,hogy a válladról nézhetem végig,ahogy élek,
De azt már látom,milyen ha üres egy lélek.
Felesleges minden könnycsepp,amit a bánat szül egy csendes órán...
Üres egy lélek..talán te megtölthetnéd és én azt mondanám:élek..
A semminek háttal élek,hitemben hinni talán már vétek...
Egy űrhajós is elveszne,ha élet után kutatna a lelkemben...
A tátongó űrt ki tölti meg?Vagy majd a sötétség öli meg?
Remélem megérem,hogy a színek a szemedben élednek újjá
Amint könnyes íriszem a te íriszeddel szerelembe esik...
"Aki számít, azt te sosem látod. Aki valamit is akar, az a jóbarátod, aki megesküszik, hogy jóbarát vagy, pedig többnek tart, mint egy jóbarátnak. Az a sumák fajta, az sosem mondja, csak nevetgél, hogy neki nincsen gondja. Pedig elevenen eszi meg a penész érted. Sokra képes, aki szeret téged. És hiába mondod, hogy sosem kérted. És hiába mondod, hogy azt nem lehet. És te hiába látod, hogy szép az élet. Ha nem látja senki más, cseszheted. "
Ma megint tanultam valami újat:megtudtam milyen hazugok az emberek.Nem lehet bennük bízni,mindenki átver,mindenki csak játssza magát,senki sem annak mutatja magát,mint amilyen... Ezt ma egy felnőttől tudtam meg.Ő mondta,hogy mindenki aljas és galád.Nem tudhatod mikor ki ver át,ki hazudik a szemedbe vagy ki mond éppen igazat.Neki is volt egy barátja,megbízott benne és a legnagyobb szükségben hagyta őt cserben...Na igen...Valóban ilyenek az emberek?Mindenki leszarja mi van a másikkal?Már nem olyan az a kapcsolat azzal a baráttal,akivel 4 éven keresztül együtt voltál sülve-főve.A kapcsolat megmarad,de már sosem lesz ugyanolyan és ezt mindenki nagyon jól tudja...Más élete lett Neked is és Neki is.Ez van.Ilyen az élet.Mindenki aljas,mindenki galád és igen:mindenki hazudik..Az ember már talán csak saját magában bízhat.(ezt mondta Nekem az a bizonyos felnőtt...)És valahol talán neki van igaza.... (de Én még azért nagyon mélyen bízom abban,hogy nem ilyenek az emberek és változtatni lehet rajtuk...a bizalom nagy kincs.Nem mindegy kinek adsz ebből a kincsből....Mert ha a kincs rossz helyre kerül örökre keresheted és kutathatod...Nagyon nehezen jön az újra elő....)
"Nem tudom ki vagy,de szerettél nagyon,amikor megérintettél egy fázós hajnalon.Kezedet a vállamra tetted...Én felébredtem és megkérdeztem:-Ezt meg miért tetted? Te erre ezt felelted:-Mert álmomban már láttalak.... -Én is láttalak...nem is egyszer...-feleltem Neked-De arcodat elfedte a reggel...Hiába kerestelek...Nem leltelek sem Téged,sem arcodat.Minden nap azt vártam jöjjön el az éjszaka,talán fellellek álmaimban újra.Csak régi arcok zavarták álmomat...Régi érzések,régi szerelmek,régi hazugságok,régi csalódások....El akarlak feledni Titeket!!Ne bántsatok!!!Ne kísértsetek!!!Engedjétek szabadon a lelkemet,had éljen újra teljes életet... Élje át azt az álmot,amire minden nap vágyott...Had álmodjon arról akiről szeretne,érezze azt,hogy valaki tényleg szerette,még ha csak álmában is,de szerette...nagyon szerette.... -Köszönöm,hogy ezt elmondtad Nekem-felelted Te-mostantól tudom,hogy gyógyír lehetek a sebeidre...Veled leszek az álmaidban örökre...Legalább az alatt a pár óra alatt legyen nyugodt a lelked és tudd,akkor mindig ott leszek Veled....Legalább álmomban lássalak,ha már a valóságban nem lehetek Veled....Mert az álmok nem feleltethetőek meg a valóságnak...De amíg álmodjuk azt,hogy egymással lehetünk,addig álmodjuk...Szép álom lesz ez...tudom...."
- Jó napot! - mondta a róka.
- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.
- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.
- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy...
- Én vagyok a róka - mondta a róka.
- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...
- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.
- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?
- Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azon fölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
- Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
- Kapcsolatokat teremteni?
- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...
- Kezdem érteni - mondta a kis herceg. - Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...
- Lehet - mondta a róka. - Annyi minden megesik a Földön...
- Ó, ez nem a Földön volt - mondta a kis herceg.
A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.
- Egy másik bolygón?
- Igen.
- Vannak azon a bolygón vadászok?
- Nincsenek.
- Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?
- Nincsenek.
- Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...
A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.
Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.
A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.
- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.
A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
Azzal visszament a rókához.
- Isten veled - mondta.
- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
