Mindenki másként..

Elment….elment Ő is,már 1 és fél éve és hiányzik…de nem Ő,hanem az érzés..Az a bizonyos ÉRZÉS,mert Nekem is volt valakim,bár nem sokáig,de addig valami megmagyarázhatatlant éltem át…Ezt nem lehet szavakba önteni…Tudtam,hogy valakinek fontos vagyok,hogy van akihez bújhatok,hogy van valaki,aki elalvás előtt Rám gondol és talán Velem is álmodik…Ahogy Ő mondta:Most már eggyel több embernek lettem fontos ezen a világon…Hiányzik a kölcsönös bizalom,a kölcsönös szeretet…De a fájdalom az nem…Amikor 3 hét várakozás után végre hírt ad magáról,és elmondja azt,amit sohasem szeretnél hallani,hogy az, aki azt mondta szeret(még ha Én nem is éreztem addig semmit),aki annyira ölelt,hogy úgy érezted soha nem enged el….Igen… megtette azt,amit senki nem szeretne,hogy a párja megtegyen…. és igen fájt,nagyon fájt…Megcsalt részegen és mocskosan,majdnem az életét is adta érte….Én nem tudtam semmit sem mondani,amikor 3 hét után megjelent a suli előtt és Rám várt,mint a kezdetek kezdetén..Ott állt Ő és már nem olyan volt,mint régen…Tudtam valami megváltozott,történt valami nagyon rossz,amit jobb lett volna nem is hallani. Ennek ellenére Én meghallgattam,de egy árva betű sem hagyta el a számat… Ültem a padon a napsugaras,zöld ligetben,de nem tudtam még megmozdulni sem..Azt hittem Velem nem történhet meg ez a dolog,de megtörtént…és igen,Nekem is fájt…Úgy ment el,hogy folytatjuk azt,amit elkezdtünk,hogy megbeszéljük még,átrágjuk még egyszer és minden rendben lesz. Igen…pedig azt mondta szeret…de nem szeretett,hazudott,szerepet játszott…azóta sem beszéltünk,sőt a köszönés is a nehezére esik…Emelt fővel megy el mellettem az utcán,mintha mindennek Én lettem volna az oka… De most már lassan 1 éve boldog újdonsült barátnőjével…Hát igen,de ennek így kellett történnie...Igaz buta fiú?:)