Csütörtök este volt,a város aránylag csendes,csak néha hallatszottak a közeli szórakozóhelyről kiszűrődő zenefoszlányok.
De a szobában csend volt, csak mi voltunk:Te és Én.
Az ágyon feküdtünk,öleltelek.Annyira jó érzés járt át,hogy azt kívántam sose legyen vége ennek az éjszakának.
Lassan,óvatosan tácoltak ujjaid a bőrömön,nem akartad,hogy bármi is zavart keltsen ebben a csodálatos pillanatban.
Gyengéden megcsókoltál,majd szívveréssed gyorsulásával a szenvedély is egyre jobban nőtt.
Már nem vigyáztál annyira,csak azt akartad,hogy a Tiéd legyek,csak a Tiéd.Annyi csókkal halmoztál el,hogy megszámolni is lehetetlen lett volna őket.Homlokom,orrom,szám volt a sorrend,majd ahogy haladtunk lefelé,egyre forróbb lett a szobában a levegő.Nem siettél,csak érzeni akartad azt,ahogy egyek leszünk.
Szeretlek!-suttogtad,majd megöleltél és nyomtál egy puszit a fejem búbjára.
Hihetetlen volt,örök és megismételhetetlen,de ami a legfontosabb:A MIÉNK!
