Kételyek

-Szeretsz? -Nem tudom. -Miért nem? -Nem vagyok biztos. -Kételyek? -Azok. -Akkor mit érzel? -Ez bonyolult.Néha hiányzol,nem bírom,ha nem vagy velem.Szükségem van a jelenlétedre,még ha nem is nézek rád.Néha ellöklek,mert félek.Megijedek tőled,pedig nem bántasz.Néha futnék veled akármeddig,akárhová.. csakhogy együtt lehessünk.Néha úgy érzem,nem jó,ha itt vagy,vagy nézel,mert elvársz dolgokat.Lehet, hogy nem tudom megtenni.A szívem megszakad,ha mással látlak,de nem szólok egyetlen szót sem.Csak elsétálok..Néha utálom,ahogy kinézel,de ezt se mondom soha.A lényed kárpótol mindenért.Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán.Pedig lehet olyat tettél,amiért másnak már nem jutna bocsánatomból.Néha ha rád gondolok sírok,néha nevetek,néha ordítok,aztán megint ott a mosoly az arcomon.Lehetne egyszerű,de nem..ez bonyolult. -Akkor szeretsz? -Azt hiszem..

J&B

"-You know I love you?

-You know how much I wish I was enough?

-Should I come back?

-I need some time...

-But I'll always waiting...

-...until my heart stops beating."

Nowadays

Nos,ööö...elvagyok.Mondhatni.

Kb ennyi is jut most eszembe,de természetesen ez így egyáltalán nem igaz.

Fáradt,álmos,nyűgös vagyok.Csak aludnék.Már nem fog az agyam...Pedig kellene 2 tárgyam van függőben,ami összesen 3 kreditet ér.25/22 kreditnél tartok,ami elég szép teljesítmény:)

Szóval kedden,meg szerdán vizsga,utána pedig újra indul a szorgalmi időszak,aminek a kezdete egy orbitális regfeszttel indul,akárhogy is alakul a 3 kreditem sorsa:)

Lelkileg némileg meggyötört vagyok,de köszönöm,azért megvagyok...

Memories

Most azt hiszem,jobb lesz,ha tanulok,addig sem Rád gondolok...

Részlet egy lány naplójából...

"(...)Kihasználtál,majd csúnyán itt hagytál.Egyedül.Egyes egyedül.Miért tetted ezt Velem?

Miért csináltad ezt belőlem?Merő roncs vagyok.Az álmaimból élek.Nappal meg mintha nem is léteznék.Nincsen se erőm,se kedvem,sem hangulatom,talán érzéseim sem.Szánalmas vagyok!

(...)Mindent másként csinálnék,ha most itt lennél,de nem vagy itt.Másként ölelnélek,máshogy mutatnám azt,amit érzek.Nem engednélek el soha.Örökre az enyém maradnál.

(...)Megérte ez Neked?Jó volt?Végig a szemembe hazudni?Jaj!Hisz' nem is hazudtál, csak túl korán mondtad ki!Én sajnálom.Nem kellett volna annyira "megnyílnom" Neked.Meg sem érdemelted.(...)

Szerettelek...Ó,de piszkosul szeretlek."

4

Adok-kapok

Ölelj meg!

Hagyom.

Szeretnélek...

Nagyon.

Még mindig...

...a szívemben élsz.

(Pedig lassan már egy éve,hogy...)

Hajnali pirkadat

Felkeltél.

Elmentél.

Nem tudom miért siettél..

Pedig itt voltál nálam,

Egy napos,csendes szobában.

Emlékét még őrzi a párna,arcod nyomát otthagytad nála.

Márai Sándor

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.

Hányszor hallottuk az életben ezt a könyörgést, ezt a parancsot, ezt a kétségbeesett kiáltást, mintha a halál kapujából ordították volna, mintha a szégyen és a pusztulás gödreiből vonítottak volna fel az égre. "Szeress!" Mintha valaki fukarságból vagy gonosz szándékkal megtagadna egy sorvadó lélektől valamilyen alamizsnát, mintha igazán hatalmasok lennénk, csak nem akarunk élni hatalmunkkal, mintha valamilyen megfontoláson vagy elhatározáson múlna, hogy szeretünk valakit! "Szeress!" Mintha egy elkárhozott könyörögne: "Ments meg!" Mintha egy halálra sebzett kiáltozna: "Segítség!" De hiszen akarok, akarok segíteni... nesze, egy pohár víz! Nesze pénz! Nesze, gyöngédség! A többit, ami kell hozzá, hogy szeresselek, úgyis csak te adhatod.

A végén, mindennek a végén élete tényeivel válaszol a kérdésre, melyet a világ olyan makacson intézett hozzá. Ezek a kérdések így hangzanak: ki vagy?… Mit akartál igazán?… Mit tudtál igazán?… Mihez voltál hűséges és hűtlen?… Mihez vagy kihez voltál bátor vagy gyáva?… Ezek a kérdések. S az ember felel, ahogy tud, őszintén vagy hazugon; de ez nem nagyon fontos. Ami fontos, hogy a végén egész életével felel.

Van valami, ami úgy tud fájni, sebezni és égetni, hogy talán a halál sem tudja feloldani az ilyen gyötrődést: ha egy ember vagy két ember megsebzi bennünk azt a mély önérzetet, mely nélkül nem tudunk többé emberek maradni. Hiúság, mondod. Igen, hiúság... s mégis az emberi élet legmélyebb tartalma ez az önérzet.